A város dinamikus fejlődése szükségessé tette a múlt század végén új temetkezési helyek megnyitását. A város vezetése 1892-ben döntött arról, hogy a donneri városrészben a szentpáli és a lonkahegyi utak találkozásánál temető létesüljön. Az első temetés 1894. május 14-én történt. Ebben az időben elsősorban donnervárosiakat temettek ide. A nagykereszt felállítása 1897-ben történt meg. A századforduló után a temetőt bezárták, mert az esővíz rendszeresen kimosta a sírokat. 1907-ben az első temetőtől távolabb, a mai Hősök temetője helyszínén újra kezdték a temetést. Ebbe a temetőbe 1926-ig temették az olyan kórházi halottakat is, akiknek vagy nem volt hozzátartozójuk, vagy a hozzátartozók a temetés költségét nem tudták megfizetni. Ekkor még a temető a kisemberek, a szegények nyugvóhelye volt. Az utolsó donneri halottat 1931 december 19 - én temették ide. Az egyre gyakoribb ún. "fekete temetések" miatt a város képviselő-testülete 1939 - ben lezárt temetővé nyilvánította a Déli temetőt. 1912-ben kezdődik a temető "katonatörténete". A balkáni háború idején a tartalék hadikórházban gyógykezelt sebesült török katonák közül kettőt temettek ide. Az első világháború alatt a Kaposváron gyógykezelt sebesült katonák közül az első halott, akit a déli temetőbe temettek Balajcza Lajos budapesti népfelkelő. A háborús terhek fokozódása és a férfi lakosság egyre nagyobb arányú besorozása szükségessé tette idegen munkaerő bevonását is az ipari és a mezőgazdasági munkába. Somogy megyében folyamatosan 10-11 ezer különböző nemzetiségű hadifogoly dolgozott. Ebből Kaposváron 1000-1500 fő volt munkára kirendelve. A hadifoglyok között fertőző betegségek, járványok szedték áldozatukat. Az első hadifogoly halott egy szerb katona volt, akit november végén katonai tiszteletadással hantoltak el. A Déli temetőben mint ahogy az Új Somogy írta "nem múlt el nap, hogy a katonazenekar Beethoven gyászindulójára nem kísért ő volna egy-egy vitézt a Szigetvári utca végére". Öt évig folyton nőtt a sírok sora. A temetésekre közpénzen az elhalálozások sorrendjében került sor. Barát és ellenség, saját vagy hadifogoly katona így került egymás mellé, immár a halálban megbékélve és fájdalmasan emlékeztetve minden háború értelmetlenségére. A magyar és szövetséges halottak anyakönyvezése vallási hovatartozás szerint történt. Temetésükre 1915-tol a járványveszély miatt csak a legszűkebb körben került sor. A hadifoglyoknak ekkor már csak sírgödör jutott. 1918 elején összhangban az oroszországi eseményekkel, az orosz hadifoglyokat elkezdik hazaszállítani. Itt tartózkodásuk emlékére 1918. március 3-án egy szép obeliszket állítottak fel a temetőben. 1918 végére elmentek a hadifoglyok, kiürültek a katonakórházak. A népmozgalmak, forradalmak elmúltak. Az országot és Kaposvárt is dermedt csend ülte meg. A Szigetvári út végén lévő temető szívszorítóan emlékeztetett a háborús eseményekre. Lassú volt az eszmélés, évek teltek el mire a süppedő sírok között újra emberek jelentek meg. A parlament 1922-ben törvényt hozott az első világháborús emlékművek felállítására. Ekkor írják össze a katonasírokat és katonatemetőket. A kaposvári állomásparancsnokság (helyőrség-parancsnokság) Honvédelmi Minisztériumnak címzett jelentésében olvasható, hogy Kaposváron "teljesen különálló hősi, hadi-fogoly-temető nincsen, hanem a hősi, hadifogoly sírok a város tulajdonát képező köztemetőben egyenként, illetve egyes csoportokban vannak eltemetve". A jelentés még kiemeli, hogy a temetőt a város gondozza, és ezt nem kívánja átadni más felügyelő hatóságnak. 1926-28 között közpénzen, ill. adományokból rendezik a temetőt. A sírok betonkeretet, a halottak méltó sírkövet kaptak. Ekkor más hivatalosan is Hősök temetőjének nevezik a déli temetőt. Ebben az időben a környék és a temető a kaposváriak kedvelt kirándulóhelye volt. 1933-ban 55 olasz katona holttestét exhumálják, majd Budapesten az olasz temetőben újratemetik. A következő években baleset vagy betegség következtében meghalt magyar katonákat továbbra is temetnek a temetőbe. 1943-44-ben az ismét Kaposvárra települt hadikórházban meghalt 8 katonát a temető jobb oldali szektorában helyezték örök nyugalomra. 1945 után évekig, évtizedekig haldoklott a katonatemető. A városnak ez a része kiesett az emlékezetből. Kevés ember akadt, akinek a lelkiismeret-furdaláson kívül arra is volt energiája, hogy megkísérelje a lehetetlent, gondozza a temetőt.